Túl az ötmillió oltáson: 2030-ra a veszettség okozta halálozás felszámolása a cél

Afya programján keresztül1 az MSD Animal Health elkötelezetten harcol az Egyesült Veszettség Elleni Együttműködés ” Zero by 30″ veszettség-felszámolási célja mellett.

Az MSD Animal Health a veszettség elleni küzdelem világnapján jelentette be, hogy már több, mint ötmillió adag veszettség elleni vakcinát adományozott
a kutyák által közvetített betegség globális szintű felszámolására. A gyógyszervállalat átfogó programja – amely az Afya nevet viseli, ami szuahéli nyelven azt jelenti: egészség – keretében az oltóanyagot olyan civil szervezeteknek juttatta el ingyenesen, amelyek a vakcinát tömeges oltási kampányok keretében adják be a kutyáknak a világ azon területein, ahol a veszettség még mindig elterjedt.

„Az Afya program részeként már közel kétmillió kutyát oltottunk be a nemzetközileg engedélyezett veszettség elleni vakcinával – mondta el Luke Gamble, állatorvos,
a veszettség ellen küzdő Mission Rabies civil szervezet alapítója. – Célunk, hogy 2030-ra teljesen felszámoljuk a kutyák által közvetített emberi veszettség okozta halálozást. Nyolc évünk van tehát arra, hogy támogassuk a veszettség által leginkább érintett közösségeket Indiában és más országokban, ahol nem jutnak megfelelő oltóanyaghoz és egyéb erőforrásokhoz. Az életmentő, veszettség elleni kutyavakcina folyamatos adományozása segít a 2030-as cél elérésében.”

A veszettség évente mintegy 59 000 ember halálát okozza, akik csaknem fele 15 év alatti gyermek. Részben azért, mert azokban a közösségekben, ahol gyakoriak
a veszettség okozta járványok, korlátozott a vakcinákhoz való hozzáférés, és gyakran a veszettséggel kapcsolatos tájékozottság is alacsony szintű. A veszettség terjedése azonban megszüntethető a fertőzött területeken, ha a kutyák legalább 70 százaléka évente megkapja a szükséges oltást. Ehhez tömeges oltóprogramokra van szükség.

„Az MSD Animal Health-szel együttműködve a Rabies Free Africa civil szervezet már több mint 2,5 millió adag veszettség elleni vakcinát adott be a kontinensen – mondta Felix Lankester állatorvos, a Rabies Free Africa igazgatója. – Emellett azt is kutatjuk, hogy milyen tömeges kutyavakcinázási kampány a legköltséghatékonyabb a cél elérésére. Az Afya program különösen a nehezen elérhető vidéki falvakban és az ott élő afrikai közösségekben támogatja erőfeszítéseinket.”

A veszettség az egyik leghalálosabb betegség, amely egyaránt veszélyes emberre és kutyára. Ez azért elkeserítő tény, mert a veszettség 100 százalékban megelőzhető rutinszerű védőoltással. A kutyák által közvetített veszettség globális gazdasági terhe a becslések szerint évi 8,6 milliárd dollárra tehető. Mivel a kutyák tömeges vakcinázása az emberi veszettség okozta halálesetek megelőzésének legköltséghatékonyabb módja, az ehhez szükséges eszközöket minden rászoruló közösséghez
el kell juttatni.  

„Nagy örömünkre szolgál, hogy elértük az ötmillió dózist az MSD Animal Health veszettség elleni vakcinájának adományozásában, és ezzel segíthetünk felszámolni ezt
a halálos betegséget – mondta Ingrid Deuzeman, az MSD Animal Health marketing igazgatója. – Mivel a veszettség felszámolásában az “Egy az Egészség” megközelítést alkalmazzuk, és olyan partnerekkel működünk együtt, mint a Mission Rabies és a Rabies Free Africa, csökkenthetjük a veszettség kockázatát, és egyszerre védhetjük az állatok és az emberek egészségét. Úgy is mondhatjuk, ez egy igazi Egy az Egészség siker.”

A Mission Rabiesről

A Mission Rabies (Veszettség misszió) eredetileg a Worldwide Veterinary Service (WVS), egyesült királyságbeli, állatokon segítő jótékonysági csoport kezdeményezésére jött létre. A Mission Rabies Egy az Egészség kutatásalapú megközelítést alkalmaz a kutyaharapás által terjesztett veszettség (a becslések szerint évente 59 000 ember halálát okozó betegség) felszámolására. A Mission Rabies csapatai a 2013 szeptemberi indulásuk óta, amikor céljuk 50 000 kutya veszettség elleni vakcinázása volt Indiában, már közel kétmillió kutyát oltottak be az MSD Animal Health veszettség elleni vakcinájának adományozott adagjával
és ötmillió gyermeket oktattak a kutyaharapás megelőzéséről a veszettségtől kiemelten veszélyeztetett országokban. További információért látogass
el www.missionrabies.com weboldalra.

 A Rabies Free Africa-ról

A Rabies Free Africa – azaz a Veszettségmentes Afrika lehetővé teszi a kelet-afrikai országok számára, hogy önfenntartó programokat hozzanak létre az emberi veszettség okozta halálesetek felszámolására, és felügyeleti rendszereket hozzanak létre a jövőbeli járványkitörések azonosítására a megfékezés érdekében. A 2030-ra kitűzött globális cél eléréséhez a kutyák oltási költségeinek csökkentésére és a vakcinákhoz való hozzáférés növelésére kell összpontosítani. Eddig a Veszettségmentes Afrika 2,5 millió adományozott adagot adott be az MSD Animal Health veszettség elleni vakcinájából. A Rabies Free Afrika jelenleg azon dolgozik, hogy megtalálja a kutyák tömeges oltásának költségcsökkentési módjait, és olyan ország- és kontinensszintű programokat fejlesszen, amelyek a korlátozott erőforrások legjobb felhasználását teszik lehetővé. További információért látogass el a www.globalhealth.wsu.edu/initiatives/rabies-free-africa/ weboldalra.  

 Az Afya Programról

Az Afya program számos veszettség elleni védekezési projektet foglal magában, amelyeket az MSD Animal Health veszettség elleni vakcinaadományok támogatnak, beleértve a Rabies Free Africa és a Mission Rabies programokat. Ezeket a projekteket az „Afya” név alatt fogták össze, ami szuahéli nyelven „egészséget” jelent.
Az Afya program a „Zero by 30” kezdeményezés mellett kötelezte el magát az MSD Animal Health veszettség elleni vakcina ötmillió adagjának adományozásával, amelyek célja a veszettség felszámolása 2030-ra. További információért látogass el a www.afya.org weboldalra. 

Az MSD Animal Health-ről

Az MSD-nél, amely az Egyesült Államokban és Kanadában Merck & Co., Inc. néven ismert, egy közös cél égisze alatt egyesülünk: a csúcstechnológiát használjuk arra, hogy életeket mentsünk és életminőséget javítsunk világszerte. Több mint egy évszázada a kutatás élvonalában járunk, gyógyszereket, vakcinákat
és innovatív egészségügyi megoldásokat hozunk a világ legnagyobb kihívást jelentő betegségeire. Az MSD Animal Health, a Merck & Co., Inc. globális állat-egészségügyi üzletága.

Az MSD Animal Health az “egészségesebb állatok tudománya” iránti elkötelezettsége révén az állatorvosok, a gazdák, a kedvtelésből tartott állatok tulajdonosai
és a kormányok számára az állatgyógyászati gyógyszerek, vakcinák, egészségügyi menedzsment megoldások és szolgáltatások egyik legszélesebb választékát, valamint az azonosításra, nyomon követhetőségre termékeket is tartalmazó, széles körű, összekapcsolt technológiacsomagot kínál. Az MSD Animal Health elkötelezett az állatok és az őket gondozó emberek egészségének, jóllétének és teljesítményének megőrzése és javítása mellett. Nagymértékben fektet be dinamikus és átfogó kutatás-fejlesztés erőforrásokba és modern, globális ellátási láncba. Az MSD Animal Health több mint 50 országban van jelen, termékei pedig mintegy 150 piacon kaphatók. További információért látogass el a www.msd-animal-health.com  weboldalra, és lépj kapcsolatba velünk a LinkedIn és a Twitter oldalakon.

Hivatkozások

1.    Az afya szó jelentése szuahéli nyelven: egészség.